Bolond lyukból bolond szél fúj…

A szeszélyes áprilisi időjárás az egyik kedvenc kutyás témámat is ide, a felületre fújta – amely többnyire a kültéri programokkal kapcsolatosan merül fel.

Nevesül, hogy mennyit kell tudnia „eltűrni” (sicc!) egy kutyának, és miért gondoljuk, hogy neki mindent, minden körülmények között meg kell tennie.

A magyar néplélek, sőt sajnos a szakma nem kevés képviselője azt az álláspontot képviseli, hogy a kutyának – amúgy egy értő-érző lénynek – mindig viselkedni kell. Amennyiben nem az elvártaknak megfelelően cselekszik az eb, remek jelzőkkel illetjük: konok, makacs, engedetlen, illetve a személyes kedvencem – hamis.

Mi emberek, önmagunkkal kevésbé vagyunk szigorúak: megértjük, ha az érkező front, fáradtság vagy rossz közérzet befolyásolja a teljesítményünket.

Amennyiben elfogadjuk, hogy a kutyák nem robotok – mielőtt tréningbe kezdünk, vagy kirándulni indulunk, tervezzünk tudatosan azzal is, hogy adott kontextusban mire számíthatunk négylábú társunktól.

Ismerjük az esetleges betegségeit és sérüléseit, amelyek hatással lehetnek rá. Figyeljük őt, hogy reagál a frontokra, fizikai és mentális állapotára és legyünk tisztában az életkori sajátosságokkal és jelzéseivel.

Ezzel a szemlélettel elkerülhető, hogy olyan helyzetet teremtsünk, amely eleve kudarcra van ítélve, vagy kitegyük őt annak, hogy „hamis” legyen. Ezáltal támogatjuk a kutyánkat és a kapcsolatunkat is mélyíti.

A képen a túlképzett Bodza kutyám mutatja be, milyen, amikor makacs.

Forrás: az illusztrációhoz a PolóMánia design ötletét használtam fel.

Super Dog